Kutyat a lakásba

 

 

 

Miért ne? Számos tévhit van a lakásban való kutyatartással kapcsolatban. Sokan ezt meghallva rögtön végeláthatatlan rendetlenséget, koszt, kutyaszőrt, és mindent belengő baktérium felhőt vízionálnak. Holott a kutyatartás nem egyenlő a felfordulással. Egy kutyás lakás is lehet tiszta, miként egy kutyamentes is rendetlen. Bár abban valóban van igazság, hogy ha otthonunkat megosztjuk egy négylábúval, akkor annak tisztaságának megtartása és a higiénikus együttélés igényel egy kis ráfordítást és néhány alapszabály betartását.

Először is ne kezeljük kutyánkat emberként, mivel nem az. Eltérőek az igényeik és szokásaik, ugyanakkor a tisztaságról alkotott „fogalmuk” is. A lakásban tartott kutya nem egyenlő az asztalnál etetett, és az ágyban altatott kutyával. Jelöljük ki egyértelműen a kutya helyét, azokat a helyiségeket zárjuk el, amit nem szeretnénk, hogy használjon. Bizonyos szabályok rájuk is kell, hogy vonatkozzanak. Így miként mi sem robogunk végig lakásunkon sáros cipővel, kutyánkat is szoktassuk hozzá, hogy hazaérve megtörölgetjük mancsait. Lakáskutyáknál a szőrzet ápolására is jobban oda kell figyelni. Egyfelől a tiszta, ápolt, rendszeresen fésült bunda bútorainkat is segít tisztán és szőrmentesen tartani, másodsorban nem kell attól tartanunk, hogy mindent áthat az ápolatlan kutyaszag. Hasonlóan kellemetlen, ha velünk együtt élő kutyánk szája a fogkövek és ínygyulladás miatt elviselhetetlen szagú. Kutyánk egészsége és a harmónikusabb együttélés miatt szenteljünk különös figyelmet otthonunkon osztozó kedvencünk szájhigiéniájának.

Fokozott odafigyelést igényel a velünk szoros közelségben élő kutyák parazitamentesítése. Féreghajtót három havonként adjunk, és emellett ne feledkezzünk meg a rendszeres bolhaírtásról sem, különben kutyánkon kívül más nem kívánt lakókkal is gyarapodhat háztartásunk.

Ez a plusz törődés, odafigyelés, kis többlet takarítás viszont bőségesen meghálálja magát! A kutyák számára a legnagyobb ajándék, ha gazdájuk közelében lehetnek. A másik oldalról megközelítve pedig bizonyított, hogy az ember számára az állatok közelsége, simogatásuk megnyugtatóan, feszültségoldóan hat. A kutyasétáltatás, ami velejárója a kutyás létnek visszavisz minket a természetbe, kimozdulásra sarkall. Kisgyermekes családokat sem szabad, hogy megriasszon a kutyáktól elkapható misztikus betegségek réme. Közel ugyanolyan eséllyel szed össze valamilyen fertőzést, parazitát gyermekünk, ha kutyával játszik, mintha a kertben földet ás, vagy a játszótéri homokozóban épít homokvárat. Az alapos kézmosásra természetesen meg kell tanítani kisgyermekünket, de nem szabad a kutyázást túl aggódni sem. A gyermekek immunrendszere sokkal egészségesebben fejlődik, ha állatok mellett nőnek fel, paradox módon sokkal kisebb eséllyel alakul ki később allergia (kutyaszőrrel és más allergénekkel szemben egyaránt), mint azoknál a gyerekeknél akik „sterilebb” környezetben nevelkednek.

 

 

 

  
 
Székhely:
8220 Balatonalmádi, Veszprémi út 18.
 
Telefon: +36 70 392 7174
                  06 88 430 112
Email: dr.dani.katalin@gmail.com
 
Nyitvatartás:
 
H-P: 9-13 és 15-18
Szombat: 9-12
Vasárnap: zárva
 
 


Elfogadóhely

maestro MasterCard early 1990s logo

visa visa electron

gls logo