A patikába betérő kis kedvencek körében egyre gyakrabban előforduló betegség az eleségallergia, mely fiatal és felnőtt állatoknál egyaránt kialakulhat.

 


Elesegallergia1Ezt a betegséget éppúgy az immunrendszer kóros válaszreakciója okozza, mint az embereknél gyakoripollenallergiát. Csakhogy ilyenkor az eledel valamely összetevőjét ítéli tévesen a szervezet ártalmasnak, és indítja be ellene a védekezési reakciót. Leggyakrabban a csirkehús váltja ki ezt a reakciót, de egyéb fehérjék (szója, sertés,- marhahús, tejtermékek, a búzában található glutén stb.) is felelősek lehetnek az allergiáért. Az allergiás folyamat során egyrészt a vérben termelődik egy, csak az allergénre jellemző ellenanyag (IgE), másrészt egy hisztaminnak nevezett anyag is felszabadul, valójában ez utóbbi tehető felelőssé a panaszokért. 

 

Milyen tüneteket tapasztalunk eleségallergiában szenvedő kedvencünknél?

 

Attól függően, hogy hol szabadul fel a hisztamin, más és más tüneteket okoz. Elsősorban bőrgyógyászati és emésztőszervi panaszok jelentkezhetnek. Az emésztőszervi tünetekre jellemző a hányás, illetve a rendszertelenül jelentkező hasmenés, ami jellegzetesen nyálkás, időnként akár véres. Bőrtünetek közül kiemelendő a látszólag ok nélkül (pl. külső élősködő jelenléte nélkül) jelentkező intenzív vakaródzás, test különböző részeinek (különösen jellemző a lábvégek) nyalogatása, bőr kipirosodás, fülgyulladás, kötőhártya gyulladás.

 

Hogyan diagnosztizálható az eleségallergia?

 

Eleségallergia gyanúja esetén elsőként minden esetben egy un. „eliminációs diétát” javaslunk. A diéta lényege, hogy meghatározott időre minden allergiára hajlamosító összetevőt szigorúan kiiktatunk az étrendből. A diétát emésztőszervi tünetek esetén 2-3 hétig, bőrtünetek jelentkezésekor 6-8 hétig kell folytatni, ennyi idő szükséges ugyanis az allergiát okozó fehérjék teljes kiürüléséhez, így a tünetek enyhüléséhez. Ezalatt az időszak alatt speciálisan erre a célra készült diétás eleséggel, vagy gondosan összeállított házi készítésű eledellel kell kedvencünket táplálni. A házi eleséget úgy kell elkészíteni, hogy olyan fehérje forrásokat használjunk, amelyek általában nem okoznak allergiát. Húsok közül idetartozik a kacsa-, hal-, vad-, juhhús stb., a szénhidrátok közül a rizs, továbbá az étrend zöldséggel és gyümölcsökkel tetszés szerint kiegészíthető. A diéta ideje alatt minden más eleség adását (jutalomfalatokét is!) fel kell függeszteni. Amennyiben a diéta végére a tünetekben javulás következik be, megállapítható, hogy a korábbi panaszokat az eledel valamely összetevője okozta. Az allergén (az allergiát kiváltó fehérje) innentől kezdve kideríthető az étrend fokozatos bővítésével, un. „provokációs diétával”, illetve vérvizsgálattal. Az előbbit úgy tudjuk kivitelezni, hogy az immáron tünetmentessé vált kedvencünknek kis mennyiségben adunk olyan ételt, amiről feltételezzük az allergiát (pl. csirkét, tojást). Amennyiben tünetei napokon belül kiújulnak, akkor szinte biztosra vehető, hogy az adott összetevőre reagál kórosan kedvencünk szervezete. A pontos diagnózis egyszerűbb, de lényegesen költségesebb módja a vérvizsgálat. A vérben található ellenanyagok ugyanis egyediek, így egyetlen vérvétellel több összetevőről is megállapítható, hogy kivált-e allergiás reakciót vagy sem. Az embereknél használt allergiás bőrpróba, mely során az allergént a bőrbe fecskendezik, és a kiváltott helyi reakcióból következtetnek az allergiára, a kisállatgyógyászatban kevésbé elterjedt diagnosztikai módszer.

 

Hogyan kezelhető az eleségallergia?Eleségallrgia2

Amennyiben a betegség súlyos tünetekben nyilvánul meg, szteroid kezelést kell kapnia az állatnak. A terápiát emésztőszervi tünetek esetén a bélműködést támogató probiotikummal (pl. Probikol paszta), bőrtünetek esetén omega-zsírsavakat, vitaminokat tartalmazó táplálék kiegészítővel (pl. Megaderm) lehet támogatni. Az eleségallergia egyetlen hosszútávú gyógykezelési megoldása azonban a szigorú diéta. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a szabályokat, és jó tanácsokat, amit eleségallergiában szenvedő kedvencünk táplálásánál javaslunk.

 

Csak és kizárólag azzal az eleséggel kínáljuk kedvencünket, amiről korábban már bebizonyosodott, hogy nem okoz panaszokat, legyen szó akár hipoallergén (allergiát nem okozó) szárazeledelről, konzervről, vagy házi kosztról. Kerüljünk minden tápváltást, gondoskodjunk mindig előre az eleség beszerzéséről. Ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy azért kell mással megetetni kedvencünket, mert kifogytunk a megszokott eleségéből.

 

A diéta sikerességét gyakran az ártalmatlannak vélt jutalomfalatok hiúsítják meg. Holott az azokban lévő kis mennyiségű allergének (csirke, szója stb.) éppúgy kiválthatják a tüneteket. Nagyon fontos tudnunk, hogy a kiváltott tünetek nem a bevitt allergének mennyiségén múlnak! Csak olyan jutalomfalatokkal kínáljuk kedvencünket, melyek biztosan nem allergizálnak. Jó megoldás lehet kedvencünk jutalmazására, ha a száraztápjából pár szem táppal kínáljuk meg, illetve, ha például bárány, kacsa húst sütünk neki, amiből kiváló, és ízletes kis húsos falatok készíthetőek, amik akár le is fagyaszthatók.

 

Érdemes allergiás kutyánk, macskánk etetését a család egyetlen tagjára bízni. Az ismerősökben, szomszédokban tudatosítani kell az állat betegségét, és megkérni őket, hogy ők ne etessék kedvencünket.

 

Milyen eledelt válasszunk?

 

A legkényelmesebb megoldás, ha egy hipoallergén száraztápot választunk kedvencünknek. Így nem kell a főzéssel bajlódnunk, valamint a speciális fehérje összetevők (bárány, nyúl, vadhús stb.) beszerzése meglehetősen költséges és olykor nehézkes.
A megfelelő szárazeledel jellemzője, hogy kevés fehérje összetevőt tartalmaz (általában egy állati fehérje forrást és 1-2 növényi fehérjét). Csak olyan táp alkalmas diétára, melyen fel van tüntetve annak pontos összetétele. Biztosan hatástalan marad az a diéta, amennyiben jól csengő marha húsos tápot vásárolunk, mely csak ízesítésében marhahúsos, ugyanakkor az összetevők listáján azt olvassuk, hogy állati eredetű fehérjéket tartalmaz. Ez a meghatározás nem tisztázza egyértelműen a fehérje jellegét, így feltételezhető, hogy a marhahúson kívül a jóval olcsóbb alapanyagnak számító csirke, vagy sertéshúst is tartalmaz. A diétára alkalmas állateledelek élelmiszerüzletekben nem beszerezhetőek, csak állatorvosi, állatpatikai, vagy állateledel bolti forgalmazásban elérhetőek. Patikánkban a Royal Canin két gyógytápját javasoljuk az eleségallergiában szenvedő kedvenceknek. 


Elesegallergia3A Royal Canin Sensitivity Controll táp kacsa húst és maniókát tartalmaz, mely összetevőket ritkábban használják az állateledel gyártásban, így az allergiás reakció kockázata elenyésző. A táp magas omega zsírsav és vitamin tartalma (niacin, biotin, pantoténsav) cinkkel kombinálva csökkenti a bőr viszketegségét és erősíti annak védőfunkcióját. A táp a bélrendszer támogatására kitűnően emészthető fehérjéket és prebiotikumokat (hasznos bélflórát tápláló rostanyagokat) tartalmaz. A táp glutén- és laktózmentes.
A Royal Canin Hypoallergenic táp un. hidrolizált (speciális eljárás során feldarabolt) szójafehérjéket tartalmaz, és az ily módon előkezelt fehérje molekulák már nem váltják ki az allergiás reakciót, ugyanakkor tápértékük változatlan marad. A bőr természetes védekező képességét támogató vitaminokban, cinkben, halolajban gazdag, továbbá a bélműködést segítő prebiotikumokat (pl. cukorrépapép) tartalmaz. A táp három változatban kapható: kis testűeknek, nagyobb testűeknek, valamint csökkentett energia tartalommal.

 

Mit tehetünk a táplálékallergia megelőzéséért?

 

Több kutyafajta van, amely kifejezetten hajlamos a táplálékallergiára. Ilyen például a west-highland white terrier, havanese fajták, francia bulldog, golden retriever stb. Ezeket a fajtákat érdemes már kölyök koruktól fogva olyan eleséggel kínálni, mely nem tartalmaz allergia szempontból aggályos összetevőket. Számukra ideális választás a ProPlan Sensitive tápja, mely kizárólag lazac húst és riszt tartalmaz. Ezek a tápok elérhetőek kölyök, felnőtt kutyák számára is, két kiszerelésben: kistestűeknek, valamint közepes/nagytestű fajtáknak.

https://www.facebook.com/LutraAllatpatika/

 

  
 
Székhely:
8220 Balatonalmádi, Veszprémi út 18.
 
Telefon: +36 70 392 7174
                  06 88 430 112
Email: dr.dani.katalin@gmail.com
 
Nyitvatartás:
 
H-P: 9-13 és 15-18
Szombat: 9-12
Vasárnap: zárva
 
 


Elfogadóhely

maestro MasterCard early 1990s logo

visa visa electron

gls logo